Az utóbbi időben elég sok filmet néztünk a családdal, így most két poszton belül 10 filmről értekezek, mindegyikről pár mondatban egy kicsit.
1. Családi üzelmek (2013), avagy Mi vagyunk a Millerék
A magyar címét folyton elfelejtem, így átkereszteltem az angol cím alapján. Nem is tudom miért nem tartották meg azt. Jobb volt mint amire számítottam és emiatt már pozitív a mérleg. Persze volt pár sablonpoén amit kötelezően el kellett sütni, de azon felül is voltak jó pillanatok. Például a fűbaba, vagy amikor a másik pár azt hitte a gruppen miatt mentek be a sátrukba, vagy mikor látta a lányuk hogy a szerencsétlen tini srác a "testvérével" és az "anyjával" tanul csókolozni, amit "apu" filmez. A befejezés a szokásos nem túl valószínű amerikai giccs, de hát na, ez a film nem arra született hogy komolyan vegye magát.
6,5/10
2. Movie 43 (2013)
Ekkora egy ökörséget! És mennyi nagy színészt megvettek hozzá! Utána kéne olvasnom ezt hogyan csinálták. Innentől spoiler!
Hugh Jackman nyakán herével randizik Kate Winslettel, Halle Berry teljesen szétplasztikázva (felfújva) egy felelsz vagy mersz játék következtében. Aztán a fiú akinek a szülei biztosítják a gimis környezetet, a törpék, és a Ted-re hajazó féltékeny házikedvenc. Na meg a reklámok! Az automatákban megbúvó gyerekmunkásokkal és az iBabe-bel, aminek a ventillátora megsebesíti a gyanútlan férfiakat. :D
Egy szóval beteg. Sok összefüggés nincs a sztorik között, de attól még vicces, ha esztelen szórakozásra vágyik az ember.
6/10
3. A nevem Khan (2010) (és nem vagyok terrorista...)
Ez már egy komolyabb filmnek készül, a helyenkénti (nehezen elkerülhető) cukormázat lekaparva és mesefaktort elfelejtve végül nem lett rossz a végeredmény.
Az Asperger-szindrómás indiai Khan-t kísérhetjük keresztül megpróbáltatásain. Első olvasatra nekem se lett túl sok kedvem egy újabb szenvedős fogyi filmhez, de Khant elég gyorsan sikerült megkedvelni. És a filmet is mert a fogyatékos férfi boldogulását tovább bővítették/nehezítették az iszlám-kérdés témakörével. Nekem például meg sem fordult a fejemben (és nem is igazán hallottam róla) hogy a 911 után ennyire rámentek a muszlimokra és ekkorra volt az ellenségeskedés velük szemben. (Persze érthető, meg hülye amerikaiak, stb).
Végül álljon itt a film üzenete amit ezúttal Khan édesanyja szállított nekünk. Nem számít hogy hindu, muzulmán, (vagy keresztény, zsidó) az ember, az egyetlen ami számít hogy jó vagy rossz ember-e.
7/10
4. Női szervek (2013)
Egy újabb fura magyar címadás, ami csak azután nyer értelmet hogy láttuk a filmet, előtte még eléggé félreértelmezhető. Az én fejemben is zavar volt mikor hallottam a magyar címet, aztán megnéztem a szerintem elég gagyi (nem épp kedvhozó) plakátot. Végül beletőrödtem hogy megnézek egy újabb gagyi filmet a családdal, de nem így történt, egész jól szórakoztam. Nagyon jók voltak a szövegek és a poénok, öröm volt nézni a két főszereplő jeleneteit.
6,5/10
5. Egy kis mennyország (2011)
Jó kis Kate Hudson-os vígjátéknak indult, aztán dráma lett belőle... A vígjáték része jobban tetszett a független, bulizós 30 feletti nővel, ezt a témájú drámát viszont már láttuk máshol jobb kivitelezésben. Örültem a Peter Dinklage cameonak. :)
6/10