Egy egyedülálló férfi (2009)

Elég durva, hogy több mint egy hétig egy filmet se láttam. Ilyen ha az emberlánya elkezd dolgozni és még szakdogát is ír mellette... Tegnap nőnap alkalmából azonban úgy döntöttem, megérdemlek valami jó filmet. Meg előtte pajtásaimmal annyit beszéltünk róluk, hogy kedvet kaptam lecserélni a laposodó sorozatokat egy jó filmre. És még a választás is jól sikerült.

Rossz a memóriám, visszaolvasni meg lusta vagyok, de biztos említettem már, hogy eléggé bírom Colin Firth-t. Valamelyik másik filmje után rákerestem további szerepléseire, így került fel ez a film is a listámra. Jutalomjáték volt ez neki, hiszen teljes mértékben az ő karaktere állt a középpontban és remekül is hozta a '60-as években rejtőzködő, idősebb homoszexuális szerepét. 

Imádtam az elnyújtott, lassú, pásztázó képeket, de még annál is jobban a színekkel való játékot, a boldog, fiatal színes képek és a szomorú szürkeség kontrasztját. Zenének is piros pont. 

Homofóboknak nem ajánlom, de én tökre át tudtam érezni főszereplőnk vonzalmát és annyira természetesnek tűnt. Már csak ezért is tetszett.

A sztori: Mint említettem a '60-as évek elején vagyunk, meleg, idősödő főszereplőnk (Colin Firth) már egy éve elvesztette fiatalabb élettársát és nem tud továbblépni, így az öngyilkosság mellett dönt. A film az utolsó napját dolgozza fel egy pár visszaemlékezéssel színesítve. Ugyanúgy bemegy az egyetemre, kicsit szétszórtan, de megtartja óráit. Az egyik hallgatója egészen a közelébe férkőzik, megérzi mire készül a professzor. Látjuk ahogy próbálgatja hogyan lenne jó lelőni magát, a maga burleszk módján mókás képsorok. Vacsorázik még egyszer a 'lehetett volna a felesége is' barátnőjével (Julianne Moore), aztán törzshelyén a hallgatófiúba ütközik. Még egyszer elengedi magát és felszabadul, hogy aztán a sors megoldjon mindent helyette.

8/10