Ma nagyon termékeny vagyok itt a blogon. Utolértem magam, új filmet néztem és most még írok is róla. Jó kicsit pihenni és kikapcsolni ezzel. Azt hiszem jót fog tenni a filmeknek a sorozatos nyári szünet, meg az is hogy befejeztem a sulit. Aztán hogy ősztől mi lesz az már más történet. Na de a filmről. Már rég készültem megnézni mind a téma, mind a színészek miatt, úgy hogy ma ezt választottam.
Viggo Mortensen-t egyszerűen nem ismertem fel. Hova tűnt a sármos Aragorn? Tudom nem ma fiú, de akkor is. Néztem Dr. Freud-ot, tudtam hogy ismernem kell a színészt, de csak a stáblista világosított fel. Michael Faabender-be egyre inkább szerelmes vagyok, azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Keira pedig jól játszotta el a sérült beteget. A (szexuál)pszichológia meg kit nem érdekel? Anno a Kinsey is egész jóra sikeredett, szerintem még erősebb is volt ennél. Nem tudom a valóságban milyenek voltak ezek az emberek (Freud és Jung), de nem alkottak róluk túl szimpatikus képet. Főleg Freud-ról. Igazából az volt a film gyengesége, hogy nem nagyon sikerült harmonikusan összeszerkeszteni a szerelmi szálat és a munkát, vagyis többek közt a legfontosabbat, a Freuddal való kapcsolatot. Utóbbit nem sikerült olyan jól kidolgozni, néha szakzsargonnal dobálóztak, láttuk hogy Freud szűk látókörű, nem mer kockáztatni és fontos neki a hírnév. Párbeszédeiket a leveleiken keresztül szerintem elég ügyetlenül oldották meg.
A sztori: új beteg érkezik a Dr. Jungot foglalkoztató kórházba. A lány pont alkalmas arra, hogy kipróbálják rajta Freud forradalmian új módszerét, a beszélgetéses terápiát. Jung fel is veszi a kapcsolatot Freuddal, hogy beszámoljon neki az eredményeiről és új elképzelésekkel álljon elő. Freud ragaszkodik saját elméleteihez és nem halandó bármilyen kockázatos új területre tévedni, amire Jung vágyik. Egy orvostárs kezelése nagy hatással volt a házas Jungra, ezt követően nem bírt tovább vágyaival és felkereste betegét.
