Kínai filmnapok voltak kedden és szerdán, naná hogy ki akartam venni belőle a részem. A baj csak ott volt, hogy korábban azt olvastam angol szinkronnal és magyar szinkrontolmáccsal lesznek a vetítések és ez el is vette a kedvem. Aztán a mozi napján gondoltam ránézek még egyszer a programra és azt láttam ez a film magyar felirattal lesz. Így akár angol, akár kínai hang azért csak tűrhetőbb. Meló után egyből a moziba mentem, nem is volt baj, mert jó sok ember jött hűsölni az ingyen mozira. Volt előtte megnyitó, beszédek, cuki kínaiak, öröm volt hallgatni őket és még azt is kiértettük hogy a tolmács elrontotta a fordítást. És a film is kínai hanggal volt, ha másért nem, ezért mindenképp megérte.
A film. Jó hogy nem kerestem rá IMDB-n mielőtt beültünk rá, mert valószínűleg meggondoltam volna magam. De ahogy barátnőm mondta, szoknom kell hogy ilyenek a filmek kint. A legjobb jelző a giccses, de olyan kínai módon. Túl szép tájképek, túldramatizálás, túljátszás. Ez egy ilyen nép, ők ezt szeretik, úgy hogy majd megszokom. És amivel a filmet harangozták be: a benne szereplők életkorának összege meghaladja a 3000 évet. Szóval nem tinidrámát láttunk, ha ez a címből nem vált volna már amúgy is egyértelművé. Amúgy cukik az öregek, csak a végére sok lett a dráma.
A sztori: Van egy csapat öreg, akik unatkoznak az idősek otthonában és kitalálják, hogy fellépésekkel szórakoztatják magukat, egymást. Az igazgató asszony ezt rossz szemmel nézi, mert öregek, könnyen megsérülhetnek, kifáradhatnak, stb, üljenek ők csak a fenekükön. De nem bírnak, sőt egy tianjin-i versenyen is indulni akarnak a produkciójukkal. Mivel nem engedték el őket, ezért megszervezték a szökést. Közben az egyes szereplők drámáját is megismerjük.
6/10 (csak mert jószívű vagyok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése