A második film és a sorozat első évada után, úgy gondoltam kap még egy esélyt az első film, a család még úgy se látta, én meg neki megyek még egyszer. Szerintem valamiféle altató átok ül a filmen, bár én éberen végignéztem, de az ősök elég hamar beájultak.
Másodjára jobban tetszett a film, nem tudom elsőre miért nem ragadott magával a sherlockos hangulat. Most megint kedvet kaptam a modern, angol sorozat második évadjához, vagy olvasáshoz. :)
Szerintem a főszereplőket nem kell már bemutatni, jó kis páros raktak össze Jude Law és Robert Downey Jr. személyében, elnézném őket akármeddig. Rachel McAdams is bájos szélhámos, de a nagy ellenfelet itt se tudtam igazán komolyan venni. A szemfényvesztései, hogy hogyan tüntessünk fel különböző tudományos megoldásokat mágiaként természetesen tetszettek, ahogy a leleplezéseik is.
A sztori: A film elején látjuk ahogy Sherlock és Watson elkapják a kuruzsló Blackwood-ot, majd elmennek a kivégzésére, ahol Watson állapítja meg halálát. Pár napra rá azonban feltámad és további gyilkosságokra készül fekete mágiával álcázva azokat. Sherlock már épp belehalni készül az unalomba, mikor értesítik az esetről, ráadásul régi szerelme is felbukkan segítségért. Watson-t azonban nem olyan könnyű kalandra csábítani, épp leánykérésre készül. Blackwood indítékai nem túl meggyőzőek, de legalább már felkészítenek minket a második részre Moriarty-val.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése