2012. augusztus 28., kedd

The Expendables - A feláldozhatók 2.

Kicsit zavarban vagyok, hogy a nagy rajongó srácok előtt láttam ezt a filmet. De hát apunak nem lehet nemet mondani, főleg ha már nézhető minőségben megtalálta a neten. Ráadásul én még az első részt sem láttam, nem mintha attól tartottam volna hogy nem tudom követni a cselekményt. :)


Nem is tudom mit írjak a filmről, kicsit azért kíváncsi voltam mit tudnak kihozni a közös  projektből a nagy öregek. Azok a bizonyos nagy öregek (Stallone, Schwarzi, Van Damme, Chuck Norris és Bruce Willis) tényleg nagyon öregek. Mindegyik fején látszik hogy össze-vissza vannak plasztikázva, eléggé természetellenesen, még szerencse hogy végig felöltözve szerepeltek, elég kiábrándítóan nézhetnek ki ruha nélkül. Van Damme szegény is csak addig volt viszonylag rendben, amíg nem kellett levennie a napszemcsit, utána már nagyon gázul nézett ki.

A nagyok színésztehetsége se javult, a temetés alatti Stallone beszéd teljesen hiteltelen volt. Monoton hangon darálták le a szájukba adott szövegeket. Volt egy-két jó poén, és utalás korábbi "klasszikusokra", nekem a végén lévő tetszett a legjobban, de azt nem lövöm le. Ja meg a másik, hogy ha megnézi majd valaki, akkor inkább angolul, hogy hallja a színészek 'átélését', plusz van legalább egy poén amit nem tudom hogyan tudják úgy magyarra fordítani hogy átjöjjön.

A sztori (egyszerűbb a színészek nevével): Stallone az előző filmben Bruce Willis adósa lett, így csapatával el kell végeznie neki egy melót, amihez segítségül egy kínai csajt is kapnak. Elvileg csak egy lezuhant repülő roncsaiból egy hiperszuper széfből kell kiszedniük valamit és mehetnek is haza. Amint megszerezték a csomagot, egyből lecsapott rá a gonosz Van Damme, hogy egy halom plutóniumot bányászhasson elő és meggazdagodjon belőle. Megállításában a csapat segítségére siet Schwarzi, Chuck Norris és még Willis maga is.

6/10

Bel Ami - A szépfiú (2012)

Pattison  Budapesten (is) forgatott kosztümös filmje, ennyi az amit általában tudunk erről a filmről. Meglepő hogy Pattison annyira felkapott lett, hogy inkább vele reklámozták ezt a mozit és nem az általa elcsábított szintén híres, sőt nevesebb hölgykoszorúval (Uma Thurman, Kristin Scott Thomas, Christina Ricci). Pedig nem az a tipikus jó pasi, persze van akinek bejön ez a típus, szerintem a fiatal csábító szerepére találhattak volna sokkal alkalmasabb férfiút is, de most ő a menő.

A film története Maupassant azonos című regényén alapszik. Én személy szerint szeretem a XIX. századi, angol-francia kosztümös regényeket, amik viszonylag pontos képet rajzolnak az akkori társadalmi viszonyokról, ha kicsit kiszínezve is, amire a filmekben általában rátesznek még egy lapáttal.


Ez a film olyan átlagosra sikerült. Lekötötte a figyelmemet, érdekelt hogy mi lesz a végkifejlet, de valahogy olyan semmilyen lett a vége. Tetszett hogy megjelent a férfi mögött álló tudatos nő, aki szinte bábként használja a férjét, de közben  irreálisnak tűnt, hogy egy szépen felöltözött, névtelen ifjú előtt ilyen könnyen nyíljanak meg a gazdag, befolyásos feleségek combjai. 

A sztori: A szegénységből felkapaszkodó Georges éjszakánként Párizst járja, hogy valamiféle jövedelmező kapcsolatot találjon. Forestier, volt katonatársa személyében meg is leli a szerencséjét, aki bemutatja feleségének és további két hölgy ismerősének, valamint munkát is szereznek a fiúnak. Georges bár más-más céllal a nőkre is szemet vet, de tetteit összességében a pénzéhsége és hatalomvágya határozza meg.

6/10

2012. augusztus 26., vasárnap

A pofonok földje (2004)

Egy ismerősömtől kaptam ajándékba dvd-n a filmet, mert hogy én kínaiul tanulok, neki meg ez az egyik kedvenc kínai filmje. Kategóriába sorolását és egész jó értékelését olvasva, úgy gondoltam biztos a szülőknek is emészthető lesz, így együtt ültünk neki.

Nem nagyon volt elképzelésem a filmről, de ilyesmire egyáltalán nem számítottam. És pont ezt bírom a keleti mozgófilmben. Annyira meg tudják lepni az embert a váratlan, új ötleteikkel, hogy mindenki teljesen magára van utalva, hogy eldöntse tetszettek-e neki a látottak, nincs korábbi jól bevett minta. Bár lehet ez csak a nyugati embernél számít újdonságnak, ázsiai barátaink már hozzá vannak szokva ehhez az elborult stílushoz.


Mert nem egy egyszerű bunyós filmmel van dolgunk, hanem egy infantilis, de mégse bugyután vicces karatemozival. Szerintem nehéz úgy infantilis poénokkal teli filmet csinálni, hogy az ne menjen át gagyiba, de most ez sikerült. :)
Bár a film eredeti nyelven kaptam, csak az nem a mandarin volt, hanem a kantoni, így sok nyelvgyakorlásban nem volt részem, és én is hasznát vettem a magyar feliratnak.


A sztori: Az 1940-es évekbeli Shanghai-ban vagyunk és két tökfilkó leghőbb vágya, hogy elismerést kivívva a híres baltás banda tagjai legyenek. Ezért a Szutyok köz borbélyánál (meglepő mód meleg fiúcska:) kihúzzák a gyufát és a bandát hívják segítségül. A banda viszont alulmarad a ház lakóival szemben, akikről fokozatosan kiderül, hogy régebben a legtöbbjük nagy kungfu harcos volt (a pék, a szabó, a kuli, a házinéni és a férje). A banda nem nyugszik bele a vereségbe és a legnagyobb elfeledett harcosokat keresik meg támogatónak.

7/10

2012. augusztus 24., péntek

Sasszem (2008)

Ha az amerikai olvasóm, az akire gondolok, akkor anno ezt a filmet is ő ajánlotta. Lassan el kell gondolkodnom, hogy mi volt olyan, amit ő ajánlott és nem volt jó. És persze amikor mondta, akkor nem nagyon foglalkoztunk vele, de idővel azért beérnek ezek a dolgok. ;) Ahogy remélem egy válaszlevél is lassan beérik ettől a bizonyos illetőtől. :)

Térjünk rá akkor végre a filmre. Akciófilmet már láttunk egy jó pár tucattal, így általában nem túl nagy lelkesedéssel kezdek el egy újabbat, mert sok újra már nem számítok. (Apa a napokban az új emlékmást is megtalálta tűrhető minőségben, de engem annyira nem kötött le és persze bejegyzést se akartam áldozni rá, szóval otthagytam a felénél:). De ez most kellemes csalódás volt, egész jóra sikeredett ez a film. Bejött, hogy egészen sokáig nem tudtuk meg ki a 'terrorista' nő, aki instrukcióival hívogatja főszereplőinket, aztán mikor ez kiderül, a válasz se épp mindennapi, így én se lövöm le a poént.


A sztori: A csapongó Jerry (Shia LaBeouf) ikertestvére halála utána két nappal rengeteg pénzt talál a számláján és egy halom fegyvert a lakásán. Nincs ideje sokáig csodálkozni, megcsörren a telefonja és akárcsak a Mátrixban Neo ő is utasításokat kap egy ismeretlentől. Egy darabig még igyekszik figyelmen kívül hagyni a telefonálót, de hamar rájön nincs más választása, mint követni a parancsokat. Rachel-t nem kell olyan sokáig győzködni, hogy hallgasson a vonal túlsó végén beszélő hölgyeményre, elég csak a fiával zsarolni. Szereplőink gyorsan egy kocsiba keverednek és egy halom őrült feladatot kapnak, miközben szép lassan összeérnek a szálak.

7/10 (még kapott volna egy felet, ha nincs a nagy happy end:)


2012. augusztus 23., csütörtök

Az éhezők viadala (2012)

Könyvadaptáció első része. Nem olvastam, így valószínűleg nem is leszek annyira kritikus. De az olvasáshoz kedvet kaptam. :) Kíváncsi lennék, hogy a könyvben több információ van-e a múltról, a történelemről, a társadalmi berendezkedésről, ezek a körülmények engem mindig nagyon érdekelnek, fontos háttértudás ez.

Volt egy-két ismerős (Stanley Tucci, Donald Sutherland) és ismerősnek tűnő arc (a játékmestert játszó csávó kicsit hasonlít Jake Gyllenhaal-ra), azon meg nem kell meglepődni, hogy a gyerekszínészek újak voltak, de ez a legjobb lehetőség nekik a kitörésre.

Lassan rájövök, hogy szeretem a scifit, bár ez erősen függ attól, milyen az épp aktuálisan kialakított világ. Első ránézésre ez a világ érdekesnek tűnt, főleg mert nem ismerem hogyan vált ilyenné. Van itt elég erős elnyomás, kizsákmányolás, területi különbségek, propaganda, így nincs is jobb nézni, ahogy ez ellen igyekeznek valahogy felvenni a kesztyűt.


A sztori: Minden évben aratáskor a 12 kerületből kisorsolnak egy 12-18 év közötti fiút és lányt, hogy részt vegyenek az éhezők viadalán, ahol a 24 indulóból csak egy maradhat, a többi áldozati szerepet tölt be. A kiválasztás után felkészítik őket a játszmára, bemutatják őket a nagyközönségnek, hiszen az egészet tévében közvetítik, mint egy túlélő-valóságshow-t. A támogatók kegyének elnyerése pedig fontos szempont, mivel ők azok, akik olykor segítségükre lehetnek a játékosoknak. A felkészülés után kieresztik a versenyzőket egy jól bekamerázott és távolról szabadon alakítható területre, ahol a természettel és egymással is meg kell küzdeniük.
Elég durva mikor gyerekek kénytelenek gyilkolászni egymást.

7,5/10


2012. augusztus 22., szerda

Keleti nyugalom - Marigold Hotel (2011)

Kicsit megint elmaradoztam, de igyekszem pótolni a hiányt, most hogy megint itthon vagyok és belefér az időmbe. Már egy hete láttam ezt a filmet, nézzük mire emlékszek még.
Az angol cím megint jobban tetszik, van valami a szálló indiai elnevezésében: The Best Exotic Marigold Hotel (kicsit olyan kínais:). A film elvileg angol-amerikai-arab koprodukció, de engem az angol színészek vettek meg kilóra: Maggie Smith, Judi Dench, Bill Nighy, Tom Wilkinson és persze a kis Dev Patel.

A filmbe teljesen bele tudtam élni magam, hiszen nyugatiak - ráadásul angolok - mennek egy teljesen más kultúrába, Indiába. Persze azért ez más mint Kína, de nyugati szemmel mindkettő hasonlóan idegen és vagy nagyon gyorsan megszökünk onnan, vagy szépen lassan alkalmazkodunk és megszeretjük az idegen világot. Csodálom, hogy csak egy szereplőnk volt aki hazament. :)

A sztori: A szereplők bemutatásával kezdünk, megtudjuk ki milyen okból (magánéleti/egészségügyi/anyagi) dönt úgy, hogy idős éveire Indiába költözik. Van itt minden: friss özvegy, anyagi és párkapcsolati szinten egyaránt befuccsolt házaspár, csípőprotézis műtétre váró idős hölgy, fiatalkori szerelmét felkutatni vágyó férfi, gazdag partnerre vágyó asszony, vén kujon, szép kis banda. Már a londoni reptéren összetalálkozik a csapat, végül ők lesznek a képeken erősen photoshoppolt hotel egyetlen vendégei. Aztán látjuk, ki hogy boldogul ezen a nagyon más új helyen. Hogy ne csak az öregeket kelljen néznünk kapunk egy zöldfülű hotel igazgatót és az ő kis románcát egy call centeres csajjal. Igazából a film összes jelenete szerethető, jó érzéssel tölti ez az embert.

És a film mottója: "Minden jó, ha a vége jó. És ha most még nem jó, akkor hidd el, ez még nem a vége."

7,5/10


2012. augusztus 15., szerda

Project X - A buli elszabadul (2012)

Néha vak tyúk is talál szemet, apunak is sikerült egy egész élvezhető filmet kifogni. Mikor mondta a film címét, Gergő kritikája jutott eszembe, és úgy rémlett nem nagyon húzta le, így egy jó kis partifilmre számíthatunk.

Nem is a sztorin van a lényeg, hanem a partihangulaton. Már a film elején tudjuk, hogy ami elromolhat az el is fog romlani, semmi se ússza meg szárazon. Tudjuk, hogy az első képkockákban bemutatott rendes ház, dolgozó szoba, menő merci, kutyus, szomszédok, stb, mind a buli áldozatai lesznek, már csak a hogyant kell várnunk. :) És megkapjuk, ütős bulira sikeredett, a végkifejletet leszámítva beszálltunk volna, vagy nem?

A sztori: Thomas most tölti be 17. szülinapját, a szülei pedig házassági évfordulójuk alkalmával elutaznak. Apu nem hülye, tudja hogy a srácok csapni fognak egy kis bulit, de azt nem nézte ki a fiából, hogy ekkorát. Hát tévedett, Thomas két barátja, főleg Costa odatette magát a szervezésben és mindenkit mozgósított, hiszen ez egy óriási alkalom, hogy a suliban felfigyeljenek rájuk, hírnevet szerezzenek. És láthatjuk is a kis lúzerekből, hogyan válnak menővé és persze mindennek az árát. Megéri? 

7/10

2012. augusztus 14., kedd

Csend (2005)

Csak mert megígértem, hogy minden filmről írok és egyben lebeszélésként is. Félvállról vett, rövid írás következik. 
Megint rosszkor csatlakoztam a családi filmnézéshez, nem szabad apának átengedni a terepet, vagy jóvá kell hagyni előtte, vagy egyszerűen kihagyni. Ha félerővel is de maradtam (közben neteztem). El is csalhattam volna ezt a bejegyzést, arra fogva hogy nem néztem igazán, de nem, néha szar filmről is kell írni. 


Üres volt, sablonos, felszínes és közönséges. A gimis lányok állandó beszédtémája az volt, hogy ki kivel akar kúrni (ezt a szót használták végig a filmben). A családi dráma egyszerűen mű volt és hiteltelen. Nem tudom aki egy ilyen filmet csinál, az hogy gondolhatja róla azt hogy jó?

A sztori: Dot-nak meghaltak a szülei, anyukája 7 éves korában, a traumától süket-néma lett. Apukája halála után egy rokon családhoz kerül, ott pedig aztán van baj bőven. Apu a lányt kúrja, anyu meg csak tűri, de ezt is csak drogokkal bírja. A lány egyre nehezebben viseli a terrort.

4/10 (5 alatt már mindegy, mert egyszerűen a szart nem tudom rangsorolni)


Szeress, ha mersz (2003)

Kicsit elmaradásban vagyok, meglátom mennyit sikerül most behozni. :)

Francia-belga film. Valaki régebben nagyon dicsérte és épp romantikushoz volt hangulatom, ilyenkor pedig be szoktak válni a francia filmek. Találtam nem rég egy vadi új, ígéretes francia filmet is (A szerelem három évig tart), de az utazás miatt le fogok csúszni róla, így várhatok amíg valaki feliratot készít hozzá. Visszatérve a mostani filmünkre ez nem az a könnyed romantikus vígjáték típus volt, hanem inkább a drámai.

A főszereplőink kapcsolatát meghatározó játék össze is kötötte őket, de ugyanakkor el is választotta. Hogy lehet egy olyan embert szeretni, aki folyamatosan kihívások elé állít, bánt és megaláz? Viszont ezért az árért cserébe mindig számíthattak egymásra. Megérte? Elég őrült egy elképzelés ez a kapcsolat, szerintem nincs sok realitás alapja (elég ha csak a film végére gondolunk). Gyerekként még rendben van, na de nem növünk ki belőle? Nem, mert már rég nem is a játékról szólt, hanem egymásról. Egymástól függtek és ez volt életük meghatározója, semmi más. De akkor hogy bírtak 4-10 éves szüneteket tartani a kapcsolatban? Szerintem a játéktól egyszerűen mazochistává váltak. 

Tetszett hogy viszonylag hosszan időztünk a gyerekkorban, láthattuk ki hogyan sérült és menekült ebbe a beteg kapcsolatba, valamint a már ekkor kitalált feladatok kegyetlenségét. Tini és felnőttkorukra ez csak még inkább elfajult. A történetmesélés úgy tűnt nagyrészt végig a fiú oldaláról történik, de valahogy a női jelenlétet sokkal erőteljesebbnek éreztem, bár ez lehet hogy a jól kiválasztott gyerekszínésznek és Marion Cottilardnak volt köszönhető. :)  

A sztori: Sophie kiközösített lengyel kislány, Julien segítene neki, de ehhez ki kell állnia egy próbát és itt el is kezdődik az életük végéig tartó játszmájuk. A játék menedék és kiút mindkettejük számára az élet nehézségeiből, de egy idő után a játék terhessé válik, de kapcsolatuk fenntartása végett mégis ragaszkodnak hozzá. Ezt a játszmákkal teli kapcsolatot követhetjük végig a filmben, ami csak keserédes lezárást adhat (fatális, mint az egész film). 

7/10

2012. augusztus 12., vasárnap

Hülyék paradicsoma (2006)

Egy ismerősöm ajánlotta facebook-on a filmet, azt hittem hogy csak egy pár perces videó lesz, aztán mikor rákattintottam láttam hogy ez bizony film hosszúságú. A családi filmnézés úgy tűnt elmarad, szóval belenéztem, aztán maradtam végig.

Először a cím volt figyelemfelkeltő, utána pedig az alapteória tetszett meg. Mármint filmalapnak érdekes és vicces feltevés, amúgy inkább kiábrándító. Szerencsére ezen nem kell sokáig méláznunk, mert annyira komolytalan és bugyuta a film, hogy hamar elűzi a borús gondolatokat. A lepukkant, sivár jövő világának a kivitelezése is bejött, a színes-fényes nylonruhák, a gépesítés proli módja, stb, egyszerűen összhangban állt ez az idióta világ az alapkoncepcióval.

A sztori: A teljesen átlagos közlegény Joe-t és Ritát, a prostituált hölgyeményt egy katonai kísérletben lefagyasztják elvileg csak egy évre, amiből szerencsétlenségükre ötszáz lett. A világ eközben óriásit változik, az emberek egyszerűen elhülyültek. A gazdaság romokban, nincs termés, mert energiaitallal öntözik a földeket. Joe erre a világra ébredve gyorsan visszamenne saját korába, így egy időgép felkutatásába kezd. Eközben lecsukják, a börtön IQ tesztjén kiderül, hogy ő a legokosabb ember a földön, így kinevezik belügyminiszternek és az ő feladata lesz megoldani az égető problémákat. 

6,5/10

2012. augusztus 10., péntek

Pénzcsináló (2011)

Mikor elkezdődött a film elgondolkodtam, hogy jutott nekem eszembe baseball-os filmet választani. Kellett-e ez nekem? Volt pár pozitív kritika, és persze Brad Pitt. A film egészen lassan bontakozott ki, kellett legalább 20 perc mire felkeltette az érdeklődésemet, onnantól már nagyjából sínen voltunk.

Tetszett hogy elhúzták a kudarcos időszakot, nem egyből hullott az ölükbe a siker és láthattuk, hogy kell mindent beáldozniuk és kitartaniuk amíg eredményt nem hoz az új stratégia.

Brad Pitt karakterének magándrámája valahogy nem fogott meg. Az ígéretes fiatal, aki az egyetemi ösztöndíj helyett a baseball-t választja, aztán belebukik. Ezt csak a baseball csapatok menedzsereinek felelősségével tudták kicsit árnyaltabbá tenni, de még így is elég sablonos.

A sztori: Az Oakland A egy kis költségvetésű csapat a többi nagyágyúhoz képest, ezért nem meglepő hogy a szezonok lejártával a bevált felfedezetteket a nagyobb csapatok könnyedén elcsábítják, a kis csapat pedig évről-évre ugyanezzel a problémával küzd. Billy Bean (Brad Pitt) nem tud beletörődni ebbe a helyzetbe és új megoldások után néz. Megismerkedik Peter Brand-dal, aki egy közgazdász korábbi elméletére támaszkodva   egy az egyben a statisztikát veszi alapul a csapatok összeállításánál. Nem számít a játékosok természete, fizikai állapotuk, csak az eredményeik. Csak erre az elemre koncentrálva, viszont lehet találni olcsóbb játékosokat is.  

Piros pont a betétdalért, amit Brad Pitt karakterének kislánya ad elő:


6,5/10

2012. augusztus 9., csütörtök

Az öldöklés istene (2011)

Olvastam már erről a filmről korábban, kedvet is kaptam hozzá, így felkerült a nézendők listájára, tegnap pedig sort kerítettünk rá. Az ősöknek viszont sok volt a duma és kevés a cselekmény, így rövid idő után mindkettő itt szuszogott mellettem. De ettől én még jól szórakoztam. :) Viszont ha ezt tudom előre, akkor nem törődök a családdal és eredeti hanggal szerzem be a filmet, mert a szinkron elég gyér volt sajnos, nem nagyon illett a színészekhez.

Pedig a csapat az igazán jó volt: Jodie Foster, Kate Winslet, Christoph Waltz és John C. Reilly. Négy eltérő személyiség, két nem túl boldog házaspár és egy gyerekes incidens, ami összehozza őket. Nem is kell ennél több, szépen lassan egymás idegeire mennek, még egy kicsit isznak is hozzá és végül teljesen kivetkőznek önmagukból, a társadalmi normák feleslegessé válnak. Ennyi. Minek ide sztori, elég bőven a párok szóbeli egymásnak feszülése. :)

Remek, hogy négy színész egy szobában mindenféle nagyobb cselekmény és zenei aláfestés nélkül elvisz egy egész filmet, nem is akárhogy. Többen arra panaszkodtak, hogy túljátszott volt, de szerintem egyes filmek esetében ennek helye van. Én a szinkront leszámítva élveztem. 

7/10

Fifti-fifti (2011)

Nem akarom dicsérni magam, de ez egy jó választás volt. Vígjáték kicsi drámával, kicsi romantikával, emberien és hihetően. Ahhoz képest hogy komoly, drámai a téma, mégis rengeteget nevetünk és a film végére együtt szorítunk a családdal Adamért.

A főszerepet játszó színész, Joseph Gordon-Lewitt felemelkedőben van a pályáján, az elmúlt pár évben jó kis szerepeket sikerült szereznie (500 nap nyár, Eredet és most az új Batman film), ebben a filmben pedig már abszolút ő van a középpontban. Valószínűleg jól is játszik a fiú, ha egyik jelenetben sem éreztem erőltetettnek. Karaktere a 27 éves Adam hátfájása kivizsgálásakor tudja meg hogy daganata van, a film így mondhatni a rák elleni küzdelemről szól. Normális esetben ez lenne az a mondat, aminél úgy döntenék, hogy én ezt inkább mégse nézném meg. A dráma viszont kicsit meglepően is kevés, nézőként persze ez jó, az már más kérdés mennyire valósághű. Persze azért volt zavartság, kétségbeesés, félelem és mélypont, de ezt nagymértékben tompították a poénokkal.

A poénoknak két fő forrása volt, az egyik Adam jó barátja, Kyle (Seth Rogen) volt, aki igyekezett lazán kezelni barátja betegségét, ezzel segítve őt, persze végig érezhető volt részéről a jó szándék és a törődés. Sok nevetést köszönhettünk még a kemón megismert öregeknek, akik füves sütivel tompították a fájdalmakat. Persze a terápiák a kezdő gyakornoklánnyal (Anna Kendrick) is hoztak vicces jeleneteket.

Ezen felül volt még a filmben egy idióta, a srácot megcsaló barátnő, nem túl jó anya-fiú kapcsolat, kutya, rákkal csajozás, szerintem nem mindegyikre volt feltétlen szükség, de azért belefért.

A sztori azt hiszem átjön az eddigiekből, úgy hogy inkább az egyik poént idézem, aki saját maga nézné meg a filmben az ne olvassa el. :)

7,5/10



"- Meg fogsz gyógyulni az tuti, a fiatal szervezet legyőzi a rákot. A sztárok is mindig legyőzik, az a hülye Lance Armstrong is folyton rákos.
- Ja.
- És jól van.
- Ja.
- És a dexteres csákó? Ő is jól van. Patrick Swayze? Ő is.
- Patrick Swayze?
- Pedig ő öreg.
- Igen csak ő már meghalt.
- Tényleg?
- Igen.
- Ez kibaszás, ezt nem tudtam. Na jó figyelj, ő rá most nem kell gondolni..."

2012. augusztus 7., kedd

Fehér pokol (2011)

Jelentem átvettem az irányítást a film választásban, azért igyekszek a család ízlésére is figyelni, szerintem jobb lesz így mindenkinek, főleg hogy nem gagyi kamerásban kell nézni a filmeket. Tegnap estére ezt a Liam Neeson filmet találtam. Hallottam róla jót is, rosszat is, most bizonyíthatott.

Liam Neeson jól megöregedett, a közeli képeknél ez nagyon látszott, bár itt gondolom nem is volt cél megfiatalítani. Tetszett hogy nincs minden teljesen megmagyarázva, bár a stáblista után bevillanó pár másodperces képsorral nem tudtam mit kezdeni, nem lettem okosabb (erre is csak utólag hívták fel a figyelmem).

Pont aktuális a téma is, már csak pár hét és repülünk, kellett egy repülőszerencsétlenséges film így az utazás előtt.Vigasztal legalább hogy mi nem a télbe, farkasok közé zuhannánk. Fő az optimizmus. :D

Amúgy a filmmel az a bajom, hogy nem igazán tudom hova tenni. Kaland? Horror? Akció? Dráma? Mindenből van egy kicsi és valahogy nem egész, arányos. Az első három még fogjuk rá működik, látjuk a megpróbáltatásaikat, ahogy menekülnek, küzdenek a farkasokkal és közben szépen sorban elhullanak. Próbálkoztak a drámai szállal is, nem túl sok sikerrel, hiányzott belőle a mélység, kapargatták az élet értelme és a hit kérdéseinek felszínét, de nem tudtam komolyan venni, nem volt hiteles, kicsit olyan légből kapott volt.

A sztori: A jó munkásemberek Alaszkából tartanak hazafelé amikor lezuhan a repülőjük a teljesen kihalt, havas semmi közepén. Azaz mégsem teljesen kihalt, mert éhes farkasok azok vannak. Egyikük munkája a dolgozókra vadászó farkasok kilövése volt, így az ő tudása és hidegvérűsége a csapat hasznára vált. Miután a repülő roncsai nem adnak elegendő védelmet, az erdőt veszik célba, majd délnek indulnak, annak reményében hogy emberekbe botlanak. Útközben a farkasok és a hideg erősen kikezdik az amúgy sem nagyszámú csapatot.  


Álljon itt is a film mottója:

"Once more into the fray
Into the last good fight I’ll ever know
Live and die on this day
Live and die on this day "

6,5/10

2012. augusztus 6., hétfő

Harmadnaposok (2012)

Ezzel a filmmel kapcsolatban nagyjából mindenki szidja a magyar címadókat, amivel teljes mértékben egyet tudok érteni (eredeti cím: A few best men). Miért akarják összekapcsolni ezt a produkciót a Másnaposokkal? Ennyivel jobban eladható ezzel a címmel? Szerintem egy jó előzetes elég ehhez, ne erőltessünk feleslegesen dolgokat. Okés, van párhuzam a sztoriban, hogy a legénybúcsú alkalmával jól betépnek, aztán másnap meg győzik helyrerakni amit részegen csináltak, de ennyi.  Inkább érezhető hogy a forgatókönyvíró személye (Dean Craig) ugyanaz, mint a haláli és a halálos temetés esetében, valahogy ugyanúgy, egyre nagyobb mértékben szabadul el a káosz. Ami elromolhat az el is romlik elv alapján. :)

(Az egyik barátot, Tomot játszó színész (Kris Marshall) kísértetiesen hasonlít a Revenge c. sorozat egyik kedvenc szereplőm színészéhez (Gabriel Mann), azt is hittem ő az, de az IMDB szerint nem, és a lakodalmas zenekar énekesnője se a glee-s Dianna Agron.)

Továbbra is odavagyok az angol angolért, már ezért előnnyel indult nálam a film (szerencsére az apa által talált szinkronos hang érthetetlenül rossz volt, így maradt az eredeti nyelv, felirattal). Nehéz már újat kitalálni, de azért igyekeztek üdítően összerakni a filmet, tudtunk azért jókat nevetni. :)

A sztori: David magányos nyaralása alkalmával egy egzotikus szigeten megismerkedik és beleszeret az ausztrál Miába, annyira hogy el is jegyzi őt. David hazatér Angliába, ahol elújságolja barátainak a hírt, hogy Ausztráliába kell menniük a lagziba. A csajnak van egy dilis családja, a srácok meg az esküvő előtti napon egy rendes legénybúcsút akarnak. Ilyen egyszerű a recept egy katasztrofálisan vicces esküvőhöz. :)

7/10


2012. augusztus 5., vasárnap

Tükröm, tükröm (2012)

A napi 1-2 filmet nehezen leszek képes blogolni, de talán hét közben csökken már a számuk. :) Egy újabb olyan darab, amit egyedül valószínűleg sose néztem volna meg, de azért csak kíváncsi voltam Julia Robertsre gonosz királynőként.


Elég bugyuta, összecsapott mesére sikeredett, amit leginkább csak a királynő karaktere és a szájába adott szövegek dobtak fel. Így a filmnek igaza is van abban, hogy ez a történet nem is igazán Hófehérkéről, hanem a királynőről szól. Hófehérke, de főleg a herceg karaktere elég jellegtelenre sikerültek
A klasszikus történetet kicsit fel kellett turbózni, hogy korunk igényeinek jobban megfeleljen, így történhetett hogy a király nem meghalt, hanem szörnnyé változott, a férfi és a női szerepek felcserélődtek, Hófehér amazon harcosként mentette meg csókjával az elbűvölt herceget, a törpék nem bányásztak, hanem óriáslábakon fosztogattak, stb. 


Ezek után már a Hófehér és a vadászt is meg kéne nézni a családdal! :)

6/10

2012. augusztus 4., szombat

A bűn hálójában (2011)

Tipikus egynek jó film. Újra itthon a családdal, nincs megállás minden nap kell nézni valamit, amennyire tudom, igyekszem kontrollálni, hogy mi legyen az. Ezt a filmet magamtól úgy se néztem volna meg, ezért így pont jó volt. Azért csak van benne egy Micheal Dougles, egy Micheal Fassbender, egy Ewan McGregor, meg ha jól értesültem a főszereplő csaj (Gina Carano) igazából is bunyós, szóval gondoltam annyira rossz nem lehet.

Sztorimesélés most nem lesz, az ilyen ügynökös kémfilmeket mindig olyan kacifántosra csinálják meg, hogy örülök ha a végén ki tudom bogozni a szálakat. Na jó ez azért nem volt olyan nehéz feladvány, csak ment a szokásos kavarás, hogy ki kivel van. Tetszett a történetmesélés, hogy a történések közepén belecsöppentünk, elmesélték az előzményeket, aztán haladhattunk már mi is tovább a cselekménnyel. 
Douglas papa eléggé a háttérbe szorult, McGregort jó volt végre a rossz oldalon látni, míg Fassbender rövid jelenléte is nagyon erőteljesre sikeredett. Tud valamit az a pasi. :) A csajszi meg tényleg jól nyomta a verekedést, jó kis hajszákat rendeztek neki a filmbe.

6/10