Kicsit zavarban vagyok, hogy a nagy rajongó srácok előtt láttam ezt a filmet. De hát apunak nem lehet nemet mondani, főleg ha már nézhető minőségben megtalálta a neten. Ráadásul én még az első részt sem láttam, nem mintha attól tartottam volna hogy nem tudom követni a cselekményt. :)
Nem is tudom mit írjak a filmről, kicsit azért kíváncsi voltam mit tudnak kihozni a közös projektből a nagy öregek. Azok a bizonyos nagy öregek (Stallone, Schwarzi, Van Damme, Chuck Norris és Bruce Willis) tényleg nagyon öregek. Mindegyik fején látszik hogy össze-vissza vannak plasztikázva, eléggé természetellenesen, még szerencse hogy végig felöltözve szerepeltek, elég kiábrándítóan nézhetnek ki ruha nélkül. Van Damme szegény is csak addig volt viszonylag rendben, amíg nem kellett levennie a napszemcsit, utána már nagyon gázul nézett ki.
A nagyok színésztehetsége se javult, a temetés alatti Stallone beszéd teljesen hiteltelen volt. Monoton hangon darálták le a szájukba adott szövegeket. Volt egy-két jó poén, és utalás korábbi "klasszikusokra", nekem a végén lévő tetszett a legjobban, de azt nem lövöm le. Ja meg a másik, hogy ha megnézi majd valaki, akkor inkább angolul, hogy hallja a színészek 'átélését', plusz van legalább egy poén amit nem tudom hogyan tudják úgy magyarra fordítani hogy átjöjjön.
A sztori (egyszerűbb a színészek nevével): Stallone az előző filmben Bruce Willis adósa lett, így csapatával el kell végeznie neki egy melót, amihez segítségül egy kínai csajt is kapnak. Elvileg csak egy lezuhant repülő roncsaiból egy hiperszuper széfből kell kiszedniük valamit és mehetnek is haza. Amint megszerezték a csomagot, egyből lecsapott rá a gonosz Van Damme, hogy egy halom plutóniumot bányászhasson elő és meggazdagodjon belőle. Megállításában a csapat segítségére siet Schwarzi, Chuck Norris és még Willis maga is.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése