2012. január 8., vasárnap

Gosling-est

Tudom mostanság nagyon felkapott lett Ryan Gosling, jelentem engem sem került el ez a láz, de vállalom, na. :)
Nem írom azt, amit sokan mások, hogy már régóta felfigyeltek rá és szeretik, mert részemről ez nem igaz, engem is a Drive körüli nagy hype ragadott magával. Persze anno láttam a Törést, valószínűleg meg is jegyeztem magamban, hogy helyes kis fiúcska, de a neve akkor még nem rögzült, volt ott azért még nagyobb név is. Szóval a Drive óta ráálltam Goslingra, és elkezdtem bepótolni a filmjeit, tavaly néztem meg a Szerelmünk lapjait, a Blue Valentine-t, az Őrült, dilis szerelmet és a Maradj! című filmet. Maradt még egy pár, így tegnap este a Fél Nelson és a Véres románc került terítékre.

Fél Nelson (2006)

Még tavaly évvége felé szoktattam magam vissza úgy a filmnézésre, hogy felírtam 6 olyan filmnek a címét, amit már régóta meg akartam nézni, aztán húztam és a sorsra bíztam mit nézek aznap este. A többi 5 filmet már megnéztem, maradt a Fél Nelson.
Kis költségvetésű film, szinte ismeretlen színészekkel (az exbarátnő ismerős volt a Sírhant művek c. sorozatból), akik között Ryan remekül alakít. Úgy tűnik jól állnak neki a lecsúszott, kicsit zakkant karakterek, bár láttuk már őt másik szerepben is brillírozni. :)
A sztori: Ryan itt egy drogos töri tanárt alakít, aki Brooklynban oktatja a nem túl rózsás helyzetű ifjúságot egyedi módszereivel. Egyik diákja, a 13 éves Drey betépve találja tanárát a lányok mosdójában. A lánynak a bátyja börtönben, anyja éjjel-nappal dolgozik, apuka meg ki tudja miért nincs sose otthon. Cserébe van egy közeli ismerős, aki szívesen venné, ha beállna a bátyja helyére drogot teríteni. Cselekménye szinte alig van a filmnek, nem is ebben erős, hanem a két karakter helyzetének és kapcsolatának megrajzolásában. Láthatjuk hogyan igyekeznek segíteni a másikon megkapni azt a bizonyos második esélyt.

7,5/10


Véres románc (2010)

Úgy döntöttem a kezdéskor, hogy magyarul fogom írni a filmcímeket, de most ki kell térnem az angol címre: All Good Things. Köszönő viszonyban sincs a kettő és szerintem elég egy fantáziátlan címadás volt a magyar. Bár az angol cím se árul el sokat a tartalomról, de a film szempontjából beszédesebb.

Évtizedekig húzódó rejtéllyel és elvileg ténylegesen megtörtént esettel van itt dolgunk, egyedi, kettős megközelítésből, egyfajta krimi-dráma. Ryan-t újból egy elborult szerepben látjuk viszont, talán eddig ez volt a legbetegebb tőle, ráadásul még öregíteni is kellett rajta a hosszabb időszakot elmesélő történet miatt. A párja Kirsten Dunst volt, az utóbbi években ő is kezd kitűnni tehetségével, amit a pókember filmekben nem igazán láttunk tőle. Az ő arcát látva mindig idősebbnek hiszem, mint amennyi, meglepődve konstatáltam például, hogy Ryannél is fiatalabb. 

A sztori: Két szálon fut, a jelen és a lehetséges múlt. A jelenben a már megöregedett Davidet (Ryan Gosling) hallgatják ki a bíróságon, ahol tisztázza ártatlanságát. Természetesen sokkal többet időzünk a múltban, megismerjük a szereplőket és az ő történetüket. David és Katie (Kirsten Dunst) megismerkedését és kezdeti boldogságát, családi helyzetüket, David múltját és munkáját, a mindezekből kirajzolódó jellemét és a szép lassan felszínre törő problémáit. Előbb eltűnt a kutyus, aztán Katie, végül mikor Davidre terelődött a gyanú, akkor ő is. Az ügy máig lezáratlan, de a múltat bemutató szál egy elég meggyőző elméletet mutat be David bűnösségéről.

7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése