Eljött Hanna ideje is. Egy ismerősöm nagyon lelkendezett róla, én meg bírom a színészcsajszit (Saorise Ronan), azt hiszem már említettem milyen szép kék szemei vannak. Volt még mellette Eric Bana, meg nem túl meggyőző gonoszt játszó Cate Blanchett. Tetszett a keretes szerkezet, szépek voltak a képek, főleg az elején a havas részek, szegény Berlint elég lepukkantnak ábrázolták. Nekem viszont kicsit hiányérzetem volt a film után, mert sem a pontos miértekre, sem a hogyan továbbra nem kaptunk választ, kiforratlan volt.
A sztori: Hanna az erdőben nevelkedett, távol a civilizációtól, de apja rendesen kiképezte. Amikor apu már úgy érezte Hanna készen áll, hogy megbosszulja édesanyja halálát, akkor mindketten külön-külön útnak indultak. Mókás volt nézni Hanna milyen esetlenül boldogul a számára idegen világban, mindeközben mégis mennyire erős és gyors. Kitörésükről természetesen a főellenség értesült először, így azonnal üldözőbe vette a párost. A hajsza során pár rejtélyre fény derül, de sok dolog logikus magyarázat nélkül marad.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése