Az első idei moziélmény. :)
Az előzetesek (gondoltam megjegyzem magamnak ezeket is, bár már lehet most elfelejtettem némelyiket):
- Hadak útján (War horse - megint egy "jó" magyar filmfordítás. Spielberg érthetetlen új filmje, kit érdekel egy ló története?),
- Muppets (Akár vicces is lehet, mások dicsérik.),
- A tetovált lány (A magyar szinkronos előzetes nem nagyon győzött meg, bár meg kéne néznem egy angol nyelvűt is, mert Daniel Craig hangját nem ismerem, nem tartozik a favorizált színészeim közé.)
- John Carter (Kellemes, látványos Diesney-kalandfilmnek tűnt, a Perzsia hercege jutott róla eszembe.)
És akkor a filmről. Az első részt ágyban fekve néztem és nagy érdemnek tartom a mai napig, hogy nem aludtam el rajta. Szóval ennyire tetszett és ennyi nyomot is hagyott bennem. Ebből talán ki lehet találni, hogy nem én választottam a filmet, de annyira nem tűnt rossznak, hogy megvétózzam. Egész szórakoztató két órának bizonyult a film. Tetszettek az előre fejben lejátszott jelenetek, meg a villámgyors nyomelemzések. Az akciójelenetek néhol lelassított-néhol begyorsított képe nekem néha már sok volt, de ez ízlés kérdése.
A sztori: Watson (Jude Law) épp nősülni készül, Holmes (Robert Downey Jr.) meg unalmában nagy cselszövésre bukkan, ami mögött a majdnem ugyanolyan agyas Moriarty professzor (Jared Harris) áll. Nyomozásával természetesen kivívja a professzor haragját és meghiúsítja Watson nászútját. A szellemes párbeszédek és a látványos akciójelenetek közben bejárjuk fél Európát, változatos környezetben a díszes báloktól, operától, a fegyvergyáron keresztül egészen a cigány putriig. Míg végül fény derül a professzor aljas tervére, amit párosunk a tőlük elvárható módon meg is akadályoznak. Bár azért a profnak is igaza volt, de helyette másé lett a lehetőség, hogy megszedje magát a világháborúra termeléssel..
Lehet kap majd egy újabb esélyt tőlem az első film, meg egy ismerősöm a BBC-s modern Sherlock sorozatot is nagyon dicséri, szóval egyelőre meghozta ez a film a kedvem a témához. :)
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése